Dahabeya

A dahabeya, egykor és ma…

…Pirkadt, a legénység csendesen készülődött, a madarak eksztatikus trillázása köszöntötte az éjjel világosodását és a felvont vitorlát. Az arany hajó méltóságteljesen indult útjára ismét a Nagy Folyón. UtraA, az Égi Folyó földi tükröződése ringatta a királyi bárkát, melyről füstölők illata áradt a víz fölé. Megszólalt a szisztrum Hathor Papnőjének kezében, csengése kettéválasztotta az éjszaka sötétjét és a nappal világosságát. A napkorong felbukkant a horizont felett, és ezzel egy időben a fedélzetre lépett a Király és a Királynő. Arany koronájuk és uralkodói gallérjuk felragyogott, ahogy a nap fényesedni kezdett. Új napra ébredt Kemet népe, és az új napot köszöntötte az uralkodói pár Nílusnak átadott felajánlása…

Így történhetett ez valamikor, többezer évvel ezelőtt, többezer éven keresztül, amikor a dahabeya először siklott a Nílus vizén.

A Rosetta kő felfedezése és a hieroglif kódok megfejtése a 19. században Egyiptom felé irányította a Nyugat figyelmét. Elkezdődtek az első ásatások, és az Ősi Egyiptomi Templomok feltárása. A nyugat jómódú utazói megjelentek Egyiptomban, és luxuskörülmények között dahabeyákon, azaz Nílusi vitorlásokon indultak Kairóból dél felé, hogy felfedezzék ennek az ősi földnek a titkait.

Az utazók között ott volt Agatha Christie, Amelia Edwards, Edward William Lane, Sophia Lane Poole és Florence Nightingale is.

Florence Nightingale így írt saját dahabeya utazásáról:

„…Fenséges az intellektuális szépség legmagasabb stílusában, szellemiség erőlködés, szenvedés nélkül…egyetlen vonása sem pontos, de mégis, a teljes együttes hatás a spirituális nagyság olyan kifejeződése, melyet eddig elképzelni sem tudtam. Az egyénre gyakorolt hatása olyan hatalmas, mint ezer hang együtt, amely egyesül a lelkesültség és érzelmek egybehangzó érzésében és még a legerősebb ember is elgyengül tőle…”

És ez ma sincsen másként. A dahabeya, azaz az „arany hajó” ma is a Níluson tett utazás legfelsőbb oktávja…

Így írnak a dahabeya utazásokról az utazóink ma:

„Nagy ajándék Krisztával és Karimmel Egyiptomban utazni, különösen végig a Níluson. Érzékelni a természet a víz, az ég látványát, színeit, varázsát, ahogy kívül és belül eggyéválunk a Tejút és földi mása, a Nílus energiáival, ahogy feléled bennünk emberi és isteni küldetésünk tudata, tudása az valami csodálatos élmény…” (F. Klára)

A Dahabeyán töltött három nap az életem legnyugodtabb és békésebb napjai. A meditációk, közös beszélgetések és megosztások életre szóló kapcsolatokat alakítottak ki…” (B. Ági)

A modern, mai dahabeya:

A mai dahabeyák a tradicionális, 19. századi nílusi vitorlások mintájára épülnek, őrzik a korábbi romantikus stílusjegyeket, de a mai világ minden kényelmével felszereltek.

A dahabeya két vitorlával rendelkezik, motor nincsen benne, így egyáltalán nem zajos. A vitorlák kibontása és a vitorlázás a Níluson mindig az út fénypontja, de a vontatóhajó gondoskodik arról is, hogy szélcsendes időben is haladni tudjon a hajó.

Az ízlésesen berendezett kabinok légkondicionáltak, mindegyikhez saját fürdőszoba tartozik.

Az utasok kedvelt tartózkodási helye a fedélzet, ahol kényelmesen kialakított  ülősarkok, napágyak és bár várja a vendégeket. A spirituális programok – jóga, meditáció, tánc, szertartások – szintén a fedélzeten, vagy hidegebb idő esetén az utastérben található szalonban történnek.

De ez mind semmi! Van még SŐT!

A dahebeyán való utazás fénypontjai:

 

  • A nílusi vitorlások 8-12 kabinnal rendelkeznek, így teljesen privát élményt nyújtanak, hiszen a vitorláson csak a csoport tartózkodik.
  • Az ínycsiklandó reggelit, ebédet és vacsorát a hajó séfje csak nekünk főzi, egyiptomi és nemzetközi ízek és fogások bő választékával. A séf még olyan különleges kéréseket is biztosít, hogy legyen reggelire gluténmentes palacsinta
  • A hatalmas gyümölcstálak és a friss gyümölcslék egyiptomi idénygyümölcsökből készülnek.
  • A dahabeya italok szempontjából is all inclusive élményt nyújt, mert az alkoholos italokon kívül, minden – hideg és forró italok, gyümölcslé – benne van az ellátásban.
  • A hajó személyzete csak értünk dolgozik és szó szerint lesi minden kívánságunkat.
  • Éjjelre a varások zajától távol, a természet csendjében kötünk ki.
  • Kikötünk olyan kisebb templomoknál is, ahol a nagy hajók sosem. Sőt, mi határozzuk meg a saját menetrendünket, így a tömeg-mentes időkben érkezünk a templomokba.
  • Az év szinte teljes időszakában megállunk olyan részein a folyónak, ahol élvezhetjük a Nílus hűs vizét.

Ha egyszer kipróbálod a dahabeyán való utazást, soha többet nem szállsz fel nagy nílusi hajóra!

 

Legközelebb júniusban utazhatsz velünk dahabeyán! Információért kattints:

A TÁVOLI ISTENNŐ VISSZATÉRÉSE – Spirituális Fesztivál Egyiptomban

Nemzetközi Fesztivál Egyiptomban Spirituális Fesztivál Egyiptomban

 

 

Categories: