Csodálatos helyekre vezettek el, nem tudom átadni szavakkal, mert annyi
káprázatos helyszínre jutottam el velük, miközben a lelkem mélyén is átvezettek. Az ismert turista látványosságoktól kezdve a rejtett csodákig.Ha szerencsések vagyunk sok lehetőségünk van az utazásra és valószínű
sokféleképpen képzeljük el a módját.
2021 áprilisában utaztam először Krisztával és Karimmal, de ezen az úton
elkapott egy spirál és azóta nyolc közös utunk volt. A legcsodálatosabb
az, hogy az egyik következett a másikból, szinte egymásra épült és egy
csodálatos tapasztalást hozott az életembe.
Nagyon intenzívek az útjaik, sok szempontból is. Úgy érzelmileg,
fizikailag és szellemileg egyaránt. A helyszínek. És miért ajánlom?
Nagyon sok helyen jártam velük és a paletta széles: a monumentális piramisoktól kiindulva, a sivatagon át az aprócska méretű, de mégis monumentális templomtól a katedrálisig. A gyönyörű várromtól a csodálatosan megtartott várig. A gyönyörű dolmenektől az erdőben megbúvó patakig, templomromokig. Szeltük a Nílust a dahabeyan vagy aprócska motorcsónakokkal, de futottunk be a tenger hűsítő türkizébe, csodáltuk Mezopotámia folyóit (Tigris és Eufrátesz).
Másztunk meg hegyeket Tortól kezdve, Montseguron át a Nimród hegyig.
Csodálatos városokban jártunk, a világvárostól, a rejtett núbiai kisfaluig. Ünnepeltük a napfordulót a Stonhenge csodálatában.
Felsorolni sem tudom az ezernyi csodát.
Közben pedig önmagunkról tanultunk.
Minden úton emlékeztünk, megjártuk a lelkünk mélyét és magasságát, néha
“összecsaptunk”, sírtunk és nevettünk, öleltünk és szerettünk.
Indulj útnak velük és tapasztald meg!
Menjetek el, mert megéri ott lenni.
Kriszta és Karim pedig csodálatos vezetők, akik mindent megtesznek, hogy
az út a legtöbbet adja mindannyiunknak egyénileg és csoportosan
egyaránt.
A szívemben hála van, hogy együtt utazhattam velük. A lelkem, a
túracipőm és a bőröndöm készen áll a következő közös utunkra.
Szeretettel ölellek benneteket, kívánok csodálatos utat Mindenkinek!